babilon_jobb

Milyen a jó gyerekcipő?

Minden szülőben felmerül a kérdés, legkésőbb, amikor gyermeke tipegő korba lép, hogy milyen cipőben járassa csemetéjét, adjon-e rá otthon cipőt, ha igen, milyet, ha nem, miért, stb. Ezer kérdés szokott ilyenkor elhangozni. Kapunk is néhány általános tanácsot, ismerősök meg 1-1 cipőmárkát ajánlanak. Ha megpróbáljuk mélyebbre ásni magunkat a kérdésben, arra a meglepő következtetésre jutunk, hogy még annyira sem látunk világosan, mint annak előtte. Minden cipőgyártó esküszik arra, hogy az ő általa kidolgozott talp a legmegfelelőbb. Ezek persze egymástól eltérőek. Aztán ott vannak a gyógycipők is, van aki megelőzés céljából is ilyet ad gyerekére. És vannak divathullámok is, amiknek hatását nem tudjuk elkerülni.

Amikor megszületett a fiam, azt gondoltam, én soha nem adok majd használt cipőt a lábára. Majd én mindig megveszem a legjobbat neki. Hamar rá kellett jönnöm, hogy barátnőm kisfia által kb. 2x felvett cipő még nem minősül használtnak, és fogalmam sincs, mi a legjobb. Azóta már jártunk ortopédián is lúdtalp miatt, pláne érzékeny lettem a cipőválasztás témájára. Ezért nagyon örültem, amikor egyik barátunkról kiderült, ő gyógytornászként éppen a lábakra specializálódott.

Hollós Barnabást faggattam tehát arról: Milyen a jó cipő?

Mindenek előtt szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon fontos eldönteni egészséges-e gyermekünk lába. Ha igen, akkor az alábbi válaszok helytállóak. Ha nem, akkor mindenképp konzultáljunk szakemberrel, mert individuális megoldásra van szükség!

Egészség-betegség kérdésében segít eligazodni ha a gyermekek az ajánlott életkorokban részt vesznek a mozgásszervi szűrővizsgálatokon.

Mikor esedékesek ezek a szűrővizsgálatok?

Az aktuális vonatkozó jogszabályok szerint az életkorhoz kötött

szűrővizsgálatok (most csak a mozg.szervieket írom le):
0-4 napig: csípőficam
1,3,6 hónapos korban: mozgásszervi vizsgálat, (csípőficam 4 hónapos korig)
1éves korban és 6 éves korig *évente*: mozgásszervek vizsgálata (főleg láb és gerinc) /tehát nem a 3 éves kori az első/

6-18 éves korik 2 évente: mozgásszervek vizsgálata (főleg láb és gerinc)

Az más lapra tartozik, hogy Magyarországon nincs ennek az egésznek kultúrája, így ha ezeket nem csinálják meg, vagy nagyon antipatikus, aki végzi, akkor keressünk magán úton valakit akiben megbízunk. Volt szerencsém látni, sok olyan egészségügyi könyvet, amit úgy töltöttek ki, hogy tele van ellentmondással azaz a gyermek a környéken se volt.

Jöjjön a klasszikus kérdés: milyen a jó cipő? mikortól adjunk cipőt a gyerekekre? Miben járjon otthon, és miben az utcán? Miben nyáron és télen?

Először is érdemes világosan látni, hogy mire való a cipő. A lábbeli nem fejleszti a lábat, hanem védi bizonyos környezeti hatásoktól. Ebbe persze belefér, hogy a kifelé döntött ún. szupináló sarok és egy erősebb kéreg védi a bokát a bedőléstől. De ennél jobban misztifikálni a cipőkérdést álláspontom szerint szükségtelen.

Tehát a jó cipő véd és engedi a fejlődést. Ezért az orr része kellően magas, a cipő szélessége összhangban van a lábbal és elől sem keskenyedik el. Anyagát tekintve a talp hajlékony, a felsőrész pedig jól szellőző.

Az előbbiekből is következik, hogy a lábra állás előtt nem érdemes forszírozni a cipőviselést. Amúgy, akkor adjunk a gyerekünkre cipőt, ha a hőmérséklet vagy egyéb környezeti tényező szükségessé teszi. Ez igaz otthonra is.

Sokkal inkább érdemes minél többet olyan helyen lenni, ahol egyenetlen, puha talajon szabadon mezítlábazhatnak a gyerkőcök.

Milyen problémákat okozhat a rossz cipő?

Hála Istenek az egészséges gyereklábak sokat kibírnak. Tehát ideig óráig tartó rossz cipő viselése semmilyet. Ezzel nem a tudatos választásról akarom lebeszélni az olvasót, hiszen a láb toleranciaküszöbe is egyénenként különböző. Ne próbálgassuk a divat kedvéért, hogy hol a határ.

Érzékenyeknek akár térd és gerinc problémát is okozhat.

Pénzkérdés-e a jó cipő? Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akiknek a szakember valamilyen cipőt ajánl. Egy bizonyos kor felett a gyerekeknél is fontos kezd lenni a divat, és a szülőnek is a design. Tudunk itt kompromisszumot találni?

Sajnos ami jó minőségű annak sokszor ára is van. Itt inkább azt hangsúlyoznám, hogy ne a márkát fizessük meg, engedve a hozzá tartozó marketingvarázsnak. Hanem a fentebb írtaknak megfelelő cipőt igényes kivitelben.

A talpkiképzésnél az a jó, ha belülről nincs kiképezve. A harántemelő is szükségtelen. De ha van olyan lábbelije a gyereknek amiben van, attól semmi baja nem lesz.

Itt megint az igényesség a lényeg. Azaz, hogy az elterjedt un. biopapucsok jó része a saroknál jóval szélesebb mint kéne. Ezért a stabil támaszra törekvő idegrendszeri szabályozás miatt a gyermek jó eséllyel bedönti a bokáját. Tehát nem a márka számít hanem, hogy ne legyen se szélesebb se keskenyebb mint a láb. De ha a gyerek úgyis lerúgja és jó kis masszív lába van akkor jó lehet a kínai piacos is. Ahhoz viszont nem szoktatnám hozzá, hogy lábbeli nélkül egy lépést sem teszünk, sőt ellenkezőleg.

Azt gondolom, hogy nincs olyan, hogy általában. Van akinek minden mindegy. Van akinek a lába kis támogatást és van akinek komoly segítséget kíván.

Hangsúlyozom a kulcs annak eldöntése, hogy a gyerekem melyik csoportba tartozik. Ha egészséges, jól fejlődő akkor valóban jó neki egy igényes kivitelű méretében megfelelő, sarkat tartó cipő.

Ha nem, akkor szülessen, a szülő-gyermek-szakember számára egyaránt elfogadható megoldás, igazad van ebbe a design is beletartozik.

Ha már van szakember, akkor ő tud konkrét helyet is ajánlani, ahol árban a legkedvezőbb. Ha az az ár még mindig sok akkor az már szociális kérdés.

És ezzel megint visszaértünk, hogy akár szakmai akár szociális oldalról közelítünk individuális megoldásra van szükség.

A láb szempontjából egészséges, jól fejlődő lábú gyerekek szülei, meg bátran spóroljanak és ne stresszeljék magukat a közhangulat miatt.

A talpkiképzésben, a sarokemelés, harántemelés módja szokott eltérni, de amit te mondtál, ezeknek a különbségeknek nincsen jelentősége, nem?

Újra írom egészséges nem veszélyeztetett gyereknél szerintem nincs.

A harántemelő nem szükséges, azt viszont nem merném állítani, hogy bármi bajt is csinál, pláne ha többféle cipőt váltogat és mezítlábazik is.

A sarokemelés alatt gondolom sarokdöntést értesz. Ha enyhén kifele dönt azaz supinál a sarok és erősebb kéreggel párosul az nem baj, bedőlő bokájú gyerekeknél kifejezetten jó.

A különbségeknek akkor van jelentősége ha az adott lábnál van valami funkciója. Akinek arra nincs szüksége minek vegye meg csak azért mert a gyártó szerint az úgy általában a legjobb.

Félelmetesen uralja a gondolkodást a marketing. Bezzeg a gerincferdült gyerekek ellátását nem kapták így fel a gyártók pedig legalább ennyire lényeges csak az nehezebb terep marketing szempontból. De ez más téma és messzire visz.

Rengeteg jó cipőmárka van, melyek azzal hirdetik magukat, hogy anatómiailag a legjobbak, mindegyikben van némi eltérés is. Hogyan tudja a laikus szülő eldönteni a kérdést? Van jelentősége, hogy siesta, falcon, superfit, elefanten, stb típusú cipőt veszünk? Vagy ennél egyszerűbb szempontok vezéreljenek?

Attól aki azt mondja, hogy anatómiailag a legjobbat kínálja, már csak elvből sem vennék. Tekintve, hogy ez a fogalom nem létezik. Az egészséges láb nem egy minden paraméterében egzaktul meghatározott forma, hanem inkább egy gyűjtőnév amibe számtalan egyéni, alaki variáció belefér.

Ha muszáj állást foglalni, akkor azt a gyártót preferálnám aki méretenként 2-3-féle szélességben is kínál lábbelit. És a sarokdöntésen és kéregkialakításon túl nem akar még számtalan más érvvel is győzködni.

A egészséges gyermeknél a szülő igen is merjen a megérzéseire hagyatkozni és fütyülni a közvéleményre.

Amúgy vannak olyan jó nevű gyógyászati segédeszközgyártó cégek akik saját gyártású cipőket is forgalomba hoznak, kevésbé borsos áron.

Az igény szerinti cipőkről mondanál még pár szót? Például: ovis benti, sportcipő, motorozás, játszó, séta, ünneplős. Mire ügyeljünk? Mennyire szolgálja a cipő az igényeinket?

Minél többféle, igényes, méretben és bőségben megfelelő lábbelit használ az egészséges gyermek, annál jobb. Már csak nevelési szempontból is jó, ha kialakul a cipő váltás, később zokni váltás igénye. Kinti, focizós, váltó, ünneplős, kirándulós, jobban és kevésbé zárt. És persze vannak a lábbelit egyáltalán nem igénylő helyzetek.

Akinek problémás a lába szakemberrel konzultálva válasszanak.

Ha gond van a gyerek lábával, az hogyan, és mikor derülhet ki? Hova forduljunk? Hogyan foglalkozzunk vele? Mit tehetünk? Mit adjunk a lábára?

Például a már említett szűrővizsgálatokon. Óvakodjunk, attól hogy túl sokat vizsgálgassuk vagy vizsgáltassuk a gyerekünket. Ha a szűrést végző személy sehogy sem szimpatikus, akkor persze keressünk még egy szakembert gyermekortopédust vagy gyógytornászt.

Ha gyermekünknek panasza van, akkor egyértelmű, hogy segítségre van szükség. Nyilván ehhez szem kell észre venni, mert a kicsik még nem tudják verbálisan kifejezni problémájukat. De azt azért a laikus is érzi ha gyermeke, lábával kapcsolatos komfortérzete csökkent. Ne adjuk fel amíg nem sikerült megoldást találni a problémára. Legyen az fájdalom, sántítás, extrém fáradtság, bőrpír vagy bármi.

Arra a kérdésre, hogy ha kiderült, hogy bármi okból is de problémás a gyermekünk lába mi a teendő, csak azt tudom mondani, hogy individuális megoldásra van szükség. Már csak nevelési szempontból is lényeges, hogy szokja meg a gyerekünk és mi is, hogy ezekben az esetekben az intuíción túl legalább egy tanácsadás erejéig, szakemberre is szükség van.

Nem eltitkolni akarjuk a tapasztalatainkat, de van akinek cipő kell, van akinek betét, van akinek tanács, van akinek további vizsgálat, van akinek mozgásterápia és így tovább. Ha ezt itt most részleteznénk félő, hogy ki-ki kiválasztaná a számára leginkább elfogadható megoldást anélkül, hogy avatott szemek elé kerülne a probléma.

Meddig fontos a jó cipő?

Ez attól függ, hogy mennyire strapabíró a lábunk. Van akinek egy életen át se árt meg a rossz cipő. De ez a ritkább és a kisgyermekkorral nem érnek véget a láb megpróbáltatásai, sőt! Súlygyarapodás és magasságnövekedés, fokozódó igénybevétel és ráadásul az élet sokszor nem engedi, hogy ki-ki alkatának megfelelő munkát végezzen. Ezért a jó lábbelit, ami lehet akár szandál vagy papucs is tekintsük prevenciónak.

forrás: http://tehogyan.blogspot.hu/2010/02/milyen-jo-gyerekcipo.html


Hozzászólások lezárva.

babilon_bal